2017. január 10., kedd

Iskola évei

„Mire iskolába adtak, hova mód nélkül vágytam, [...] már nemcsak tökéletesen olvastam, de némi olvasottsággal is bírtam, természetesen oly könyvekben, melyek kezem ügyébe estek. [...] A tanító, megpróbálván, rögtön, amint felvettek, elsőnek tett osztályomban s e helyet folyvást megtartottam. A többi tanítók és növendékek a nagyobb osztályokból, sőt külső emberek is, csodámra jártak, s én nem egy krajcárt kaptam egy vagy más produkcióm jutalmául."
-Arany János-

Arany János szülőháza Nagyszalontán

Arany János 1817-ben született Nagyszalontán egy kis házat és földet birtokló család 10. gyermekeként. Szüleinek ő volt az egyetlen és legkisebb fiúgyermek a családban. A 9 testvére közül csak ő és nővére, Sára maradt életben. A szülők késői gyermeke volt és nővére már férjnél volt. 3 évesen már olvasott. Vallását tekintve református volt.

Iskoláit Nagyszalontán kezdete 1823-tól 1831-ig, majd Debrecenbe ment tanulni,  ahol egyben tanított és az iskolában lakott, mivel szülei anyagiak gyengék voltak. Mivel a pénze kevés volt és reménye nem vált valóra, 1834-ben Kisújszállásra ment segédtanítónak egy évre, hogy legyen elég pénze a tanulmányai folytatásához. Török Pálnak köszönhetően, Arany éjjel-nappal olvashatott, mivel Török megnyitotta előtte a könyvtárát, ezzel bővítve tudását. Egy év múlva visszament Debrecenbe, ahol tanárai is felfigyeltek rá. Kisújszállási ajánlóleveleivel és szorgalmával hamarosan az osztály élére került, és a tanítás folytán anyagi helyzete is tűrhetővé vált. Magántanár is volt, majd miután ezt megunta, festő vagy szobrász szeretett volna lenni, így 1836-ban elhagyta a kollégiumot és ezáltal végbizonyítványt sem kaphatott.